Szilvásváradi Kerékpárkölcsönző - Kerékpár kölcsönző, szervíz, túra szervezés, TesztBázis

Bicajos túrák térképpel, képekkel

Szilvásvárad - Eger (44km)

Szilvásvárad
- Olaszkapu
- Kerek-rét
- Bélkő
- Berva-völgy
Eger









Bükk-fennsík (49km)

Szilvásvárad
- Mályinka
- Bánkút
- Nagymező
- Olaszkapu
Szilvásvárad













Lázbérc kör (45km)

Szilvásvárad
- Dédestapolcsány
- Lázbérci víztározó
- Uppony
- Sáta
- Bükkmogyorósd
Szilvásvárad










Bicajos Túrák

I.Túra

Első túránk Szilvásvárad turistaközpontjából, a Szalajka-völgyi kisvasút megállóval szemben lévő Kerékpárkölcsönzőtől indul. Az első kilométerig a sárga és a zöld K jel együtt halad, itt a sárga balra elkanyarodik Bánkút irányába. Mi a zöld K jelzést követve a Szalajka patak folyásával szemben kerekezünk még egy kilométert a pisztrángtelepig. Közben elhaladunk a Vadaspark és az Erdészeti Múzeum mellett. Innen, a második kilométertől már köves, erdei úton érjük el a Szikla forrást. A két tó között elhaladva 3.2 km kerekezés után pillantjuk meg a Fátyolvízesést. Előtte kis kitérővel a Szabadtéri >>>




Erdei Múzeumban ismerkedhetünk a hely történetével, az erdei emberek életkörülményeivel. Ha már tudunk mindent, megtekinthetjük a vízesés mésztufagátjait. Egy rövid emelkedőt leküzdve a Gloriett tisztáson találjuk magunkat sok-sok ember és a kisvonat végállomása között. Ha a továbbhaladást választjuk elérjük a Szalajka forrást és az Istállóskői ősemberbarlang feljáratát (csak gyalog, no-bike!). >>>




A tavat megkerülve a valamikori kisvonat nyomvonalán a "katonasírok" kerékpárostáblát követve jutunk ki a Horotna-völgybe. A napsütötte völgy oldalában a kemény dózerúton haladva ismét beérünk a fák közé, jobbra kanyarodva rövidesen válaszút előtt állunk: balra felfelé kék K Katonasírok, jobbra lefelé zöld K Szilvásvárad. A zöld jelzést követve széles dózerúton gurulhatunk vissza a faluig.A lefelé száguldás közben mindig számíthatunk szembe jövő járművekre, valamint az erdő lakóira - szarvasokra, őzekre. E rövid bemelegítő túra után megtettünk 10 kilométert és leküzdöttünk 200 méter szintkülönbséget...

 

II. Túra

Az előző túra válaszútjánál ha nem a falu felé jobbra fordulunk, hanem a kék jelzést követve balra, akkor 800 méter megtétele után elérjük a Katonasírokat. Innen, a tengerszint felett 600 méterről a kék K jelzés nyomán 2.8 km gurulás után elérjük a Gyári tavat. Ha már itt vagyunk nem szabad kihagyni a Bélkő hatalmas sziklatömbje alatt évszázadok óta büszkén magasodó Bélapátfalvi Apátságot. A kék K jelet követve visszaérünk Bélapátfalvára és innen közúton 6 kilométert kerekezve érünk vissza Szilvásváradra. (20 km, 400 méter szintkülönbség) Bélapátfalváról vonattal is visszatérhetünk a túra kiindulópontjára, vagy Eger felé is folytathatjuk utunkat...




III. Túra

Szilvásváradról a Kerékpárkölcsönzőtől a sárga K jelet követve a Szalajka-völgyben 1 km után balra fordulva a Tótfalusi völgyben tölthetjük meg kulacsainkat forrásvízzel. (egész napos túránk során utolsó vízvételi lehetőség) Az első 5 kilométeren már 250 m szintkülönbséget tudhatunk magunk mögött, és büszkén gyönyörködhetünk a Milleneumi Kilátó teraszáról elénk táruló panorámában. >>>




Ismét nyeregbe pattanva keményen nyomni kell a pedált 3,5 kilométeren keresztül Gerenna várig. Túránk 12,5. kilométerénél 870 méteres magasságban keresztülhaladunk az Olaszkapun - kis sziklaszoros, melyet egykor a kisvasút számára vágtak ki - és keresztezi utunkat a piros K. Itt jobbra kanyarodva még 200 métert aszfalton tekerhetünk felfelé, majd kezdődik az igazi Bükk-fennsíkra jellemző sziklás-köves erdei földút. A piros K jelet követve a Kálmán-hegyi úton elhaladunk az Őserdő és Istállóskő között. A Kerek rét érintésével a Kásás út kövein rázkódva a Bélkő mögött, túránk 20. kilométere után kezdjük meg gurulásunkat Eger felé.>>>




Az Olaszkaputól ez a szakasz ízelítőt ad a Bükk vadregényességéből, természeti adottságaiból, a kerékpárosokat és kerékpárokat próbára tevő útjaiból. Az út hátralevő 22 kilométerén viszonylag jó minőségű földúton majd a Berva-völgytől aszfalton gurulhatunk Felnémetig. Innen az egykori úttörővasút nyomvonalán továbbra is a piros K jelzést követve jegenyefák árnyékában érjük el az egri kempinget. (42 km, 650 m szintkülönbség) ...





IV. Túra

A III. túrában leírt útvonalon az Olaszkapu után egyenesen gurulunk tovább a sárga K jelet követve a Bükk fennsíkon keresztül a kátyús aszfaltúton. A Zsidó rét és háromkői elágazó után a túra 16. kilométerénél, az őrháznál balra fordulva érjük el a Nagymezőt, a Lipicai ménes nyári legelőjét. Itt ismét balra kanyarodva, továbbra is a sárga K jelet követve enyhe emelkedőt leküzdve túránk 22. kilométerénél érünk Bánkútra. Innen utunk közúton halad tovább. 3 km után balra Dédestapolcsány irányát mutató tábla utasítását betartva kacskaringós, erdei aszfaltúton gurulunk be Mályinkára. A faluból egy emelkedő vezet ki, mely tetejérő elénk tárul a Lázbérci víztározó panorámája. A túránk 37. kilométerénél érjük el Dédestapolcsányt, ahol utunk egyenesen, a falun keresztül folytatódik a Lázbérci víztározó felé. >>>




(Ha a kereszteződésben balra fordulunk, 12 km megtétele után Nagyvisnyón keresztül visszaérünk Szilvásváradra.) A tározó bal partján régi aszfaltozott úton kerekezhetünk egy sziklaszoroson keresztül Upponyig. Ahogy eltűnnek mögöttünk a házak, 2 km után Borsodbótára érünk, ahol a falu központjában balra kanyarodva egy kis mászást követően még egy utolsó pillantást vethetünk az Upponyi-szorosra. Sátán és Lénárddarócon átkerekezve, Csernely előtt ismét elénk tárul a Bükk panorámája. A Bükkmogyorósd utáni utolsó emelkedőt leküzdve meglátjuk és 3 km megtétele után elérjük Szilvásváradot. (70 km, 950 m szintkülönbség)...





 

Kerékpáros kalandozások a Bükkben (Két ajánlat a sok közül!)

I.  túra: A "könnyű kalandozás": a zöld bringa jelzésen

Kerékpárkölcsönző 0 km (358m) - Fátyolvízesés 3,2 km, (430m) - Szalajka forrás Istálóskői barlang feljárata/ 4,2 km (450m) - Horotna-völgy - Katonasírok 7 km (595m), előtted a választás lehetősége,

a)  ha kellemesen elfáradtál és a cél ismét a kölcsönző, - mielőbb szeretnél megszabadulni a kerékpártól - Hátra arc! A zöld bringa jelet követve egy karbantartott erdészeti dózer úton gurulva ismét Szilvásváradra érsz 12,4 km (358 m). Figyelem! Az erdei feltáró utakon bármikor találkozhatunk erdészeti gépjármuvekkel!

b)  ha még van kedved és erőd, a Katonasíroktól (595m) a kék bringa jelet követve legurulsz a bélapátfalvi tóhoz 10 km (355m) - Apátság 12,5 km (389 m) innen Szilvásvárad végig műúton21 km (358 m).




 

II.  túra: A "nagy kaland" a sárga bringa jelzésen

Kerékpárkölcsönző 0 km (358 m) - Kalapati parkoló (kilátó) 5,3 km (570 m) - Gerennavár 8,6 km (690m) - Olaszkapu 12,5 km(873m). Ha idáig feltekertél, már túl vagy a nehezén! Megérdemled, hogy innen gurulj 4 kilométert és közben gyönyörködj a Bükk-fennsík lenyűgöző szépségében. Ekkor eléred a Nagymezőt, mely tényleg nagy és mező 16,5 km. Itt ne hagyd ki a lipicai ménest. A lovak szabadon legelésznek és ha szerencséd van meg is simogathatod őket.

Ha már ebből is elég, vagy elkerget a lovász (ilyen még nem volt) ismét tekerés felfelé és máris Bánkúton vagy (22 km).

Ha továbbra is a sárga bringa jelzést követed Mályinkába érsz (34 km), majd Dédestapolcsány következik 37 km (210m). Itt balra, és irány Szilvásvárad 49,5 km (358 m).





Ha sikerült felkelteni érdeklődésedet a természet szépsége iránt és

- szeretnél kerékpárt bérelni,

- esetleg más túra is érdekel,

- vagy fel akarod szállítatni a kerékpárokat a fennsíkra,

keresd a kerékpárkölcsönzőt a Szalajka-völgyben. A túrákat telefonon is megrendelheted, az útvonal összeállításában / gyalogos is / szívesen állunk rendelkezésedre.

Ha a kerékpár nyergében szeretnéd felfedezni a Bükk vadregényes tájait, szeretnéd élvezni az erdő csendjét, a természet békés harmóniáját, feltétlenül tartsd be az alábbiakat!

Erdei Házirend kerékpárosoknak:

  A természetben a gyalogosoké az elsőbbség. Nem számítanak a járművekre, ezért a kerékpárosnak kell vigyáznia.

  Utakon közlekedj, de ne menj másfél méternél keskenyebb ösvényekre!

  Kíméld a növényzetet, ne hajts ősgyepre!

  Őrizd a vizek tisztaságát!

A szemetedet vidd haza!

  Ne adj esélyt a tűz keletkezésének!

  Soha ne háborgasd az állatokat!

  Szükségtelenül ne zajongj!

  Ismeretlen utakon, beláthatatlan szakaszokhoz, kanyarokhoz
óvatosan közeledj!

  Engedj utat a többi természetbarátnak!

 




 

Néhány kedvelt kirándulóhely távolsága a kölcsönzőtől:

Fátyolvízesés 3,2 km
Katonasírok (Horotna-völgyön át) 7 km
Éleskő vár 6 km
Kalapati-parkoló 5,35 km
Gerenna vár 8,6 km
Olasz-kapu 12,5 km
Háromkői elágazó 14,1 km
Háromkő 16,2 km
Tarkő 16,5 km
Istállóskő (Katonasírok-Kopaszrét) 11,6 km
Bélkő 10,3 km
Peskő 9,7 km
Bánkút (turista úton) 9,5 km
Bánkút (Mályinkán át) 28,6 km
Bánkút (Nagymezőn át) 22,5 km
Bánkút (Bánvölgy-Ördögoldal) 18,3 km
Jávorkút 23,5 km
Bélapátfalvi tó (Szomjas csuka) 9,7 km
Bélapátfalvi apátság 11,9 km
Kálmánhegyi kő 14,5 km
Eger (Kálmánhegyi úton) 35 km
Eger-Pásztorvölgy (műúton) 25 km
Kopaszréti barlang 9,5 km
Ifjúsági tábor (Bánvölgye) 9 km
Dédesi várrom 16,5 km
Lázbérci víztározó (Dédestapolcsány) 15,4 km
Upponyi szoros 19 km
Uppony 20 km




Ajánlatok túráink közül:

1.Szalajkavölgy-Fátyolvízesés 3,2 km, Horotnavölgy-Katonasírok 7 km (műút-földút)

2. Szalajkavölgy-Katonasírok 7 km, Bélapátfalvi tó (Szomjas csuka) 9,7 km, Apátság 12 km (műút-földút-műút)

3. Katonasírok (dózerúton) 5,4 km, Kopaszréti barlang 8 km, Kálmánhegy-Káposztáskert-Olaszkapu 12,8 km (földút, nehéz terep)

4. Katonasírok (dózerúton) 5,4 km, Bélkő 10,3 km, Kálmánhegyi út-Gubarét 22 km, Eger 35 km (földút, nehéz terep)

5. Tófalu völgy-Kalapati kilátóhely 5,35 km, (műút)

6. Kalapati kilátóhely 5,35 km, Gerenna-vár 8,6 km, Olaszkapu 12,5 km, (műút)

7. Olaszkapu 12,5 km, Nagymező 16 km, Jávorkút 23,5 km, Lillafüred 32,5 km (műút, nagy szintkülönbség)
8. Szilvásvárad-Dédestapolcsány-Lázbérci vt. 15,4 km, Upponyi szoros 19 km, Uppony 20 km (műút-földút)

9. Katonasírok (dózerúton) 5,4 km, Kopaszréti barlang 8 km, Peskő 9,7 km (földút, nehéz terep)

10. Olaszkapu 12,5 km, Zsidó rét 13,5 km, Keskenyrét 15 km, Háromkő 16,2 km (műút-földút)

11. Olaszkapu 12,5 km, Zsidórét 13,5 km, Keskenyrét 15 km, Tarkő 16,5 km (műút-földút)

12. Szalajkavölgy-Horotnavölgy-Katonasírok 7 km, Kis-Kopasz-Kopaszrét-Istállóskő 10,9 km (földút, nehéz terep)

13. Tófalu-völgy-Gecemvár-Hutarét-Hármaskút-Bánkút 9,5 km (földút, nehéz terep)

14. Szilvásvárad-Nagyvisnyó-Bánvölgye 8,6 km, Vásárhely 14,6 km, Ördögoldal 16,2 km, Bánkút 18,5 km (műút-földút)

15. Olaszkapu 12,5 km, Zsidórét 13,5 km, Nagymező 16 km, Bánkút 21 km (műút)

16. Szilvásvárad-Dédestapolcsány 12,5 km, Mályinka-Farkasnyaki elágazó 25 km, Bánkút 28,6 km (műút)